Miért és mivel tudjuk általában magunkat visszatartani, akadályoztatni akkor is, ha valamit éppenséggel nagyon szeretnénk?
Álljon itt egy felsorolás a teljesség igénye nélkül, rám is mind igaz (volt) egyébként: félelem, kishitűség, nem vagyok elég jó, imposztor szindróma, korlátozó hiedelmek, önmagunk lehúzása, lekicsinylése, mit szólnak mások?
A negatív, önmagunkat becsmérlő, bántalmazó gondolatok nagyon mélyen lehetnek beakadva, betáplálva az idegpályák szintjén. Többnyire korábbi, főleg gyerekkori élmények, tapasztalatok útján épülnek be. A múltban lehet, hogy szolgált, védett bizonyos szituációban, ami miatt kialakulhatott az a hit, amit igazságként érzékelünk, de ma már nincs hasznunkra, nem támogat, épp ellenkezőleg. A jó hír, hogy ezekről „le lehet tanulni”.
Változni, változtatni mindig lehet, még ha olykor nagyon félelmetes is. Saját megélésem, hogy ha van megtartó erő mellettük/mögöttünk, amikor valaki megteszi a lépéseket efelé, akkor a transzformáció igen hamar bekövetkezik, de soha nem hamarabb, mint amire fel vagyunk készülve, amit be tudunk fogadni.
Én magam is csodálatos segítőket, tanítókat kaptam, kapok az önismeret soha véget nem érő útján. Coachként pedig én is kísérek màsokat. De az utat helyettünk senki nem járhatja be! Saját magunk elismerése, saját egyediségünk felismerése, személyiségünk megismerése, eredményeink validálása mind mind része ennek az útnak, hogy egészséges önértékelésre tegyünk szert. Nem utolsó sorban pedig higgyünk magunkban és engedjük, hogy a szívünk mutassa az irányt!
